IntegGral Önismeret - B Kovács Zoltán

Expandmenu Shrunk


  • Category Archives Blogok
  • Önmegismerés az öntudatlanságban? – Fiora *5

    Másik blogomban kifejtett élmények vizsgálatakor rájöttem, hogy az esetek nagy százalékában öntudatlan mechanizmusok indulnak be bennem. Azóta próbálok minél többet a tudatos zónába hozni.

    Tegnap döbbentem rá, hogy amikor új emberrel találkozom, századmásodpercek alatt elhelyezem magam a “mit mutat a külsőd” mérőszalagon a másikhoz képest.

    Ehhez először is szemügyre kell vennem, hogy mi az ami miatt a másik kevesebb, mint én.

    Hm, jó nagy hasa van, online casino lehetne magasabb is stb. nem sorolom a csököttségeimet.

    Aztán eldöntöm, hogy hozzá képest komfortosan érzem magam vagy kellemetlenül.

    Mindez azok után, hogy 15 év alatt kifejlesztettem magamban egy látásmódot: elfogadás. Minden ember szép és ezt tényleg érzem is, a tulajdonságai az éppen aktuális tudatszintjét mutatják, az éppen aktuális élethelyzetben, hangulatban stb.

    Hogyan lehetséges, hogy a mai napig ennyire ítélkezem és eddig mégcsak ÉSZRE SEM VETTEM?

    Vajon hány fronton szabotálom még magamat öntudatlanul?

    (Zoli, a bloggoláson már évek óta gondolkodom, nincs hozzá nagy kedvem, de az írás valóban segít. Most a te honlapod lehetőséget ad erre, de ha zavar, hogy itt próbálom az észrevételeimet jegyzetelni, akkor keresek egy privát blogot. Csak egy szavadba kerül.)


  • A tükröd hazudik? – Kirsikka * 4

    Pár napja eléggé kétségbe voltam esve. Kaptam egy tanácsot: ne meditáljak, ne akarjak semmilyen gyakorlattal kifelé haladni, csak legyek önmagam.
    Felszabadító érzés volt. Jól kibőgtem magam :) aztán vidámkodás. Azóta sokat jár a fejemben, hogy hogy lehetnék valóban minden pillanatban, minden helyzetben önmagam. Oda jutottam, hogy ha egy döntés vagy tett után összehúzódást tapasztalok, azonnal utánamegyek és változtatok. A felemelő, teljesség érzés a jó visszajelzés. Mikor könnyűnek érzem magam, mintha akármikor felrepülhetnék, ha kedvem tartja.

    Ma viszont azt tapasztaltam, hogy míg belül hatalmas, atoledo.com kiáradónak éreztem magam, tele csodálatos új energiákkal, viszont ahogy egy tükör elé tévedtem, a kialvatlan nyúzott arcom nézett vissza rám. Nyoma sem volt a feltöltöttségnek, a kiterjedtségnek azon az arcon…
    Vajon illúzió ez az érzés? (még most is érzem, pedig órák teltek el) vagy túldimenzionálom a tükör mibenlétét?


  • Energiaáramlás, de hova? – Fiora * 21


    Szeretnék többet tudni egy jelenségről, melyet megtapasztaltam, de úgy veszem észre, hogy másoknál is sűrűn előfordul. Kezelhetetlen érzelmeket vált ki, teljes illúziókeltés a szívben és lélekben, az agy pedig hozzágyártja a “valóságot” egész napos ábrándozással.

    Más azt mondaná szerelem. Én azt mondom NEM Az. Két ember találkozik, beindul valami az egyikben, a másiknál csak szimpátia, vagy egyszerűen csak kedves a másikkal. A szenvedő fél úgy érzi szétszakad attól, hogy nem történik semmi, az energia ugyan termelődik, de hova, kinek, minek? Hiszen The cocaine detox ification process for cocaine abuse does not often require cocaine detox medications. kölcsönösségről szó sincs!

    Hiába a józan ész, a jelen pillanat elkerül, s nem marad más csak a vágyakozás … mely olyan, mint egy lufi. Egyszercsak kipukkan, s az ember föleszmél a kómából.

    Mi indítja ezt be? Kisgyerekeknél is ugyanúgy láttam, mint 50 éves asszonynál, aki azt gondolja, hogy a 25 éves fiatalember ugyanazt érzi mint ő. Tiszta szívből bemagyarázza magának.

    Vagy csak tele vagyunk nyomógombokkal, melyek bizonyos “lények” számára bármikor megnyomhatóak, s már készül is a finom érzelmi energia? Nyami, nyami.


  • Rend és Káosz * 3

     

    Vannak emberek, akinek lakásában, szekrényében, íróasztalán makulátlan rend uralkodik. A rend olyan fontossággal bír számukra, hogy személyes idejük igen jelentős részét áldozzák a fenntartására, valahogyan megnyugszanak tőle. Nem tudhatom, mindnyájukra jellemző-e, de volt szerencsém ismerni néhány olyan rendpárti embertársamat, akiknek fejében ineslots.com és lelkében minden rendszeretetük ellenére óriási káosz honolt.

    Aztán vannak olyan trehány és rendetlen emberek, akik szobájában és íróasztalán senki más nem tud eligazodni, vagy bármit megtalálni a kaotikus összevisszaságban. Ők azonnal megtalálják, amire szükségük van. És ami a legfurcsább, hogy vannak olyan rendetlenek, akiknek a fejében a körülöttük uralkodó káosz ellenére világos rend uralkodik a világ és talán még a saját maguk dolgaikat illetően is.

    Ismered a mondást – ahogyan bent, úgy kint… De akkor hogy van ez az előbbiekkel? Mi a véleményed róla, hogyan lehetséges ez??


  • Céltudatosság kontra Jelen pillanat * 5


    Minap a fürdőszobában a szemetesbe dobtam egy kukacos almacsutkát, amelynek az ehető részét már elfogyasztottam. Egy nappal később, dolgom végzése közben valami mozgásra lettem figyelmes a csempén a mosdó mellett… Egy jól megtermett kukac sportolt nyílegyenesen fölfelé falon.

    Olyan céltudatosan tette ezt, hogy szinte irigykedve néztem rá. Honnan tudja, hogy merre kell mennie? Útjába került a falra függesztett tükrösszekrény, rámászott az aljára, ki az elejére, majd a tükör  részén kezdett, néha vissza csúszva, mászni egyre feljebb. Elgondolkodtam, vajon mi lehet a célja, mi végre mászik ilyen eltökélten?

    Gondolat orientált fejjel hamar megmagyaráztam magamnak, hogy számára a biztos hely egy élő almában van, ami ugye fent a fa tetején nő. Ezért a kukacnak a gravitáció ellenében van a helyes irány, és addig mászik, amíg egy almát nem talál.

    De vajon az emberi fejlődéssel nem ugyanez a helyzet? Egyre magasabb tudatszint felé törekszünk. De ezen belül vajon mi a következő helyes lépés?

    A kutyákat is szoktam irigyelni, ahogyan eltökélten futnak az utcán…  Olyan céltudatosnak néznek ki, mint akinek küldetése van. Én miért nem tudok ilyen nyílegyenesen rohanni a célom felé? Persze, jól tudom, hogy a magamfajtánál feladat a világos célkitűzés, döntés, kitartás és a megvalósítás gyakorlása.

    Másrészről a spirituális tanítás úgy szól, hogy légy a jelenben, mert a jelen pillanat minőségével teremted a jövődet. A célkitűzés és megtartás, az ennek érdekében történő cselekvés viszont mindig a jövőre irányul. Ebből az következik, hogy tökéletesen a jelenben lenni csak úgy lehet maradéktalanul, ha nem teszünk semmit!

    Mi a véleményetek erről? Hogyan lehet ezt paradoxont meghaladni?


  • Az utolsó ember – Alfa omega blogja * 11

    Helló Hermess! Megtaláltam ezt az oldalt, itt egy másik témáról érdekelne a véleményed. Képzeld el, hogy felébredsz egy reggel és lassan ráeszmélsz, hogy minden ember (és mondjuk, hogy állat is) eltűnt a Földről. Egyedül maradtál. Te vagy az egyetlen ember az egész világon. Enni találsz mit, most ne ezzel foglalkozzunk!

    Milyen érzés lenne? Előbb-utóbb mihez kezdenél, mire gondolnál? Sok minden megváltozna, pl. értelmét vesztené pár dolog, mint a bűn, szégyen, jónak vagy rossznak lenni, erkölcs, stb. De mi az ami megmaradna egy embernek egy ilyen világban?


  • Szembefordított Tükrök

    … mint a játszmázás egyik formája


    Mintha valami baj lenne a tükrözés valódi értelmezésével… Úgy értem, ha már tisztában vagyunk a fogalmakkal, de megvalósítani még nem annyira sikerül. Ugyanakkor embertársainkat megvádoljuk vele,  így a játszmázás eszközévé válik, ha ezzel vagdalkozunk.


    Mondjuk, vitába keveredek valakivel, és mélyen negatívan megérint valamilyen megnyilvánulása. Ekkor a helyett, hogy megkeresném magamban a rossz érzéseim okát, védekezésképpen rávetítem azokat másokra – a nekem tükrözőt vádolom meg azzal, hogy őt a saját hibája idegesíti, amit bennem lát, ezért vitatkozik, játszmázik velem. Úgy próbálom helyreállítani a tükörkép zavaró érintésétől bekövetkezett energiahiányos állapotomat, hogy átfordítom a folyamatot. És ezzel el is veszítettem annak a lehetőségét, hogy a saját tudatalattimban megbúvó sérüléseket, hibás mintákat észrevegyem a bejövő tükörképből.


    Sokszor előfordul ez az önismeret kezdeti szakaszaiban tartókkal, például blogolás közben kialakuló nézeteltérések során, amikor önmaguk hibás reakcióját védve visszatükröznek (vetítenek) a másiknak. Ugyanez tapasztalható  komolynak vélt ezoterikus műveltséggel rendelkező társak, ismerősök között a kapcsolattartás során – a tükrözést a fejlődésben hasznos önismereti eszköz helyett, hogy meglássuk a másikban saját hiányosságainkat, fegyverként vetik be egymás ellen. Megfordítva a lehetőséget, önmegismerés helyett védekezésre/támadásra használják szándékosan, vagy öntudatlanul a visszatükrözést. Ez az, aminek semmi értelme nincs, ami kölcsönös hárítás, elbeszélés egymás mellett a vitában, és soha semmilyen eredmény még nem született belőle.


    Ugyanis az egymással pajzsként szembe fordított tükrök végtelen mélységben tükrözik oda-vissza magát, az elindító online casino Hibás Reakciót, amihez aztán a „játszótárs” hibái is hozzávegyülnek. De nem érnek el a tükröket tartókig egyik oldalon sem, senki nem tanul belőle semmit. Önismeret szempontjából körülbelül annyi lesz az eredménye, mint az önkielégítésnek a gyereknemzésben. Végül is ez nem más, mint visszacsúszás az önismeret gyakorlásának szintjeiről az öntudatlan játszmázásba.


    A pszichológia ugyanezt a másik oldalról kivetítésnek hívja, ez is oda-vissza működik – a paciens rávetíti a saját zavart képzeteit, meggyőződéseit, belső állapotait a pszichológusra, vagy másokra, és azzal vádolja embertársait, ami éppen hogy a saját zavara, hiányossága, elégedetlensége. A pszichológus aztán akarva-akaratlanul – terápiás célból tudatosan, vagy öntudatlanul belecsúszva – időnként visszavetíti (áttétel) azt a paciensre.


    Ha két ilyen kivetítős, visszatükrözős egós ember játszadozik egymással, a vitának csak akkor szakad vége, ha az egyik teljesen kimerül, vagy felülkerekedik a másikon. Néha talán önmagán, ha a játszmát felismerve kilép belőle. Általában mindig a hangosabbnak, a dominánsabbnak van „igaza”, vagy a „szűkebb” keresztmetszet (tudat) győzedelmeskedik időlegesen, pontosan azért, mert kevésbé tud elfogadó lenni, vehemensebben védelmezi az „igazát”.


    További írásokat találsz erről az Önismeret kategóriában