IntegGral Önismeret - B Kovács Zoltán

Expandmenu Shrunk


Céltudatosság kontra Jelen pillanat * 5


Minap a fürdőszobában a szemetesbe dobtam egy kukacos almacsutkát, amelynek az ehető részét már elfogyasztottam. Egy nappal később, dolgom végzése közben valami mozgásra lettem figyelmes a csempén a mosdó mellett… Egy jól megtermett kukac sportolt nyílegyenesen fölfelé falon.

Olyan céltudatosan tette ezt, hogy szinte irigykedve néztem rá. Honnan tudja, hogy merre kell mennie? Útjába került a falra függesztett tükrösszekrény, rámászott az aljára, ki az elejére, majd a tükör  részén kezdett, néha vissza csúszva, mászni egyre feljebb. Elgondolkodtam, vajon mi lehet a célja, mi végre mászik ilyen eltökélten?

Gondolat orientált fejjel hamar megmagyaráztam magamnak, hogy számára a biztos hely egy élő almában van, ami ugye fent a fa tetején nő. Ezért a kukacnak a gravitáció ellenében van a helyes irány, és addig mászik, amíg egy almát nem talál.

De vajon az emberi fejlődéssel nem ugyanez a helyzet? Egyre magasabb tudatszint felé törekszünk. De ezen belül vajon mi a következő helyes lépés?

A kutyákat is szoktam irigyelni, ahogyan eltökélten futnak az utcán…  Olyan céltudatosnak néznek ki, mint akinek küldetése van. Én miért nem tudok ilyen nyílegyenesen rohanni a célom felé? Persze, jól tudom, hogy a magamfajtánál feladat a világos célkitűzés, döntés, kitartás és a megvalósítás gyakorlása.

Másrészről a spirituális tanítás úgy szól, hogy légy a jelenben, mert a jelen pillanat minőségével teremted a jövődet. A célkitűzés és megtartás, az ennek érdekében történő cselekvés viszont mindig a jövőre irányul. Ebből az következik, hogy tökéletesen a jelenben lenni csak úgy lehet maradéktalanul, ha nem teszünk semmit!

Mi a véleményetek erről? Hogyan lehet ezt paradoxont meghaladni?

5 Responses to Céltudatosság kontra Jelen pillanat * 5

  1. Avatar Hermess
    Hermess says:

    Sajnos ezt a műfajt űzi a világ túlnyomó része – úgy hívják hogy kellemes élet. Minél több energiaforrást (végső soron pénzt) kell hozzá birtokolni, hogy minél ínyencebb, harsányabb és maradandóbb élményt szerezhess magadnak. Egy baj van csak vele – az élmény nem tartós, újra és újra meg kell ismételni, és mindig egy fokkal erőteljesebben. A fogyasztói társadalmak életfilozófiája, életcélja ez, és látjuk, hogy hová viszi a világot. Amúgy szükség van erre is, csak valahol be kellene állni egy egészséges mértékre az aszkézis és a hedonizmus között, és úgy, hogy ne mások rovására történjen.

    Kaviccsal is polemizálnék még, illetve hozzáadnék új szempontot a célválasztás témájához, ami az előbbihez is visszakanyaradik:

    1. A jól kiválasztott céltól nem kell soha eltérni, mert az maga az életfeladat, vagyis az Élet sem követelhet mást. Legfeljebb az elérési út változhat. Ebben pedig jó áramolni a történésekkel, nézzük csak, mi akar itt lenni, segítek neki kibontakozni, hátha közelebb visz a célomhoz… Ez az önismeret kiteljesedése után lehetséges.

    2. És mi van akkor, ha valaki már magától az úton járástól elégedett, már rég teljesítette a kitűzött célját, csak nem vette észre? :) Szerintem kell egy olyan előre megfogalmazott kritérium, ami ha teljesült, újabb cél lehet választani. Ez nem zárja ki a menet közben való elvetést, vagy változtatást. De az már egészen jó dolog, ha valaki elégedett, mert az önmegvalósítás közelében jár…

    A legnagyobb kérdés azonban a célkiválasztás mikéntje. Ez az, ami a tudatossági szinttel, és az értékrenddel együtt változik. Szintenként nem csak más értékek mentén választunk célokat, hanem a folyamat belső módja is megváltozik!

    Kezdetben általánosan követett, társadalmilag elfogadott, külső célokat választunk. Nagy manipulálhatóság, kívülről támasztanak vágyakat, ami sajátokként fogadunk el, és ráhajtunk.

    Később már egyedi, önmegvalósító céljaink támadnak, amihez megnövekedett belső energiaszint és önmotiváció szükséges, mert sokszor kitaposatlan ösvényen vezet az út. Nehéz időszak, valahol itt tartunk…

    Egészen spirituális szinteken pedig önmeghaladás van, csak a Teremtő céljait, vagy Akaratát kívánja szolgálni a magasabb tudatosságú ember, amit intuícióval, felsőbb inspirációval vesz, és ez már nem a vágyból fakadó, hanem Szellemi Akarat.

    A cselekvésben pedig nincs ragaszkodás annak végeredménye, gyümölcse iránt, nem billent ki se siker, se kudarc, mert az Élet és a Tudat fejlődése szolgálatában cselekszik a magasan integrált személyiség. Ami lefordítva nem más, mint az emberiség szolgálata, hiszen a Tudat az emberi formában érte el legmagasabb fejlődési szintjét a Földön. Az ilyen embernek Égi Főnökei vannak… lefordítva a Felsőbb ÉN-je vezérli szellemi irányítottsággal.

    Mindez örömöt és elégedettséget hoz belül, mind a három említett stációban. A pozitív pszichológia úgy említi őket, mint kellemes élet, elkötelezett élet, és tartalmas élet. Bizonyított tény, hogy az első módja az örömszerzésnek a legmúlékonyabb, míg sorrendben a második és harmadik egyre több és maradandóbb örömélményt, elégedettséget nyújt.

    És mi valahol a csempén mászó kukac, és az önmagát a Világért áldozó bölcs Mester szintje között tartunk.

  2. Avatar alfa omega
    alfa omega says:

    Az eredeti kérdésedre a választ a szórakozás adhatja. Azt a jelenben teszed és nem a jövőről szól. Carpe diem!

  3. Avatar kavics22
    kavics22 says:

    Nem egészen így értettem Kedves Zoli.:) Adott szituációban kitűzök egy célt, ami lehet számomra életbevágóan fontos, vagy akár kisebb célkitűzés is. Elkezdek tenni érte, de közben már lehetséges, hogy az első lépéseknél módosítom magát a célt is, mert változok én és változnak a körülményeim is. Nem csak a módszereket változtatom, váltogatom, hanem a célt is annak megfelelően, mi áll hozzám legközelebb.

    Például elhatározom, hogy elvégzek egy lakberendezői tanfolyamot és elkezdem rá gyűjteni a pénzt. Csakhogy időközben rájövök, hogy engem nem az érdekel, hanem a pszichológia. Eltérek hát teljes mértékben a célomtól, máshová összpontosítok. Itt aztán kitarthatok én a célom mellett, ha időközben megszűnik a munkahelyem és nem tudok pénzt félretenni a tanfolyamra. Meg van a célom, de változtatnom kell a módszeren a pénzszerzésre. Egy a lényeg, legyen valamilyen célom, aztán majd alakítja az élet mind magát a célt, mind a hozzá vezető utat. Ez eléggé bizonytalanul hangzik, belátom és nem is mindig így működik, ráadásul kitűnő alkalom a halogatásra.

    Olykor sikerül mindennek passzolnia és a kitűzött cél a bevállalt módon valósul meg, csakhogy ezzel jól összezavarjon bennünk mindent.:)

    Tehát a válaszaim:
    1./ Alapfeltétel, hogy jól belőjem a célt az elején, azonban ettől bármikor el is térhessek, ha az Élet úgy adja.

    2./ Akkor számít teljesültnek egy cél, ha belül elégedett vagyok az eredménnyel. Nem kell ehhez az eredendően kitűzöttnek lennie, de legyen sikerélményem, ami aztán tovább lendít valamerre.

    3/a. Fel kell nézni, illetve mélyen a szívembe tekinteni időnként, hogy valóban ezt akarom-e, vagy csak görcsösen ragaszkodok az első elképzelésemhez.

    3/b. Lásd az a. pontot….:)

    3/c. Lásd a b. pontot…:)

    Bárhogyan is van, mindenképpen egy jövőbeni cél lebeg a szemünk előtt, tehát a jelenben kovácsoljuk a jövőt. Azért nehéz ez, mert tele van buktatókkal, hipotézisekkel, állandó változásokkal. Ehhez kell elég rugalmasnak és változásra képesnek lenni. Na ez számomra komoly kihívás, még a pozitív változás is. Szóval bevallom “férfiasan”, néha inkább kitartok a rossz cél mellett, csakhogy ne kelljen újba belefognom. Egyébként teljesen rossz döntés, mert előbb-utóbb rákényszerít a Sors, hogy másfelé menjek, csak akkor már jobban fenékbe billent.

  4. Avatar Hermess
    Hermess says:

    Azt mondod, Kavics, hogy csak az irányra tartás a fontos a cél felé haladásban, és az egónk által elképzelt részleteket hagyjuk a fenébe? Ez igaznak tűnik, mert valóban, a legritkább esetben valósul meg valami pontosan úgy, ahogyan elképzeljük a megvalósulás útját. És ez nem is lényeges.

    Hiba tehát, ha a célhoz közelítést azzal próbálom mérni, hogy az elképzelt részletek mennyiben valósultak már meg, ahelyett, hogy a végső célhoz való közelítést értékelném. Ez okozhatja aztán a görcsösséget, kételkedést és bizonytalanságot. Jól értem, kedves Kavics?

    Akkor viszont úgy gondolom, hogy:
    1. alapfeltétel, hogy nagyon jól be kell tájolni a célt, hogy az valóban a saját utunk szerint való legyen.
    2. alapfeltétel, hogy meg kell határozni, mi lesz a kritériuma annak, hogy már elértem a célt, mikor számít teljesültnek?
    3. No, és valahogyan akkor is időnként

    a/ fel kell nézni, hogy az irányra tartás megvalósul-e,
    b/ körül kell nézni, hogy aktuális-e még ez a cél a külső körülmények változásában,
    c/ és befelé is kémlelni néha, hogy nem volt-e téves a célkitűzés, valóban a saját utamhoz tartozó a feladat?

    De amikor így fürkészünk, vagy tájolunk – azért mégis egy jövőbeli célhoz kötődik a gondolatunk és érzelmi potenciálunk… Vagy nem?

  5. Avatar kavics22
    kavics22 says:

    Nem véletlen az, hogy hol tudatosan, hol “tudattalanul” , de mindenképpen kreatívan tudjuk használni az agyunkat, az már más kérdés, hogy relatíve jó, vagy rossz cél érdekében. Kellenek a tervek, a célok, az agyalások, nem ezzel van a baj. Inkább az ezekhez való túlzott ragaszkodással.

    Kijelölünk egy célt és nem vesszük észre, hogy ezerféle módon el lehet jutni oda, de a legkevésbé úgy, ahogyan előre beprogramoztuk, elterveztük. Arról nem is beszélve, hogy útközben mennyi más lehetőség is adódhat az előre kitervelt céltól eltérően, ami talán még jobb is, mint az eredeti.

    Mint mindenhol, talán itt is az egyensúly lehet a lényeg. Legyen cél, elhatározás, döntés, de ne mindenáron úgy, ahogy előre beprogramoztuk.

    Nehéz engedni, ha az ego azt súgja, “letértél az előre eltervezett útról, rosszul fog végződni”. Meg kell tanulni elengedni a legnagyobb, legféltettebb célokat és terveket is kellő időben, félre tenni az akarást, a túlzott ragaszkodást és hagyni, hogy menjenek a dolgok a maguk útján.

    Aztán lehet ismét terelgetni, próbálkozni, tervezni, majd elengedni ismét, ha arra van szükség. Persze úgy véljük, így sokkal kiszámíthatatlanabb az élet, pedig éppen fordítva van. Minden megy a maga kiszámított útján a Sors akaratából, csak néha enged bennünket egy kicsit beleszólni, alkotni, mert hát mégiscsak emberek lennénk.