Hermess
Bemutatkozás helyett
elmesélem, hogyan lettem az, aki…
Első email címem azonosítójául választottam a hermes szót még a 90-es évek közepén, amikor moszkvai kiküldetésemből hazatértem. Mérnök-külkereskedő létemre ekkortájt kezdtem ezotériával foglalkozni, mert a kényelmes materialista világnézetem több fehér foltot már nem tudott elviselni.
Agykontrollt végeztem éppen, és az után nyomoztam különböző szálakon, hogyan működhet ez a mágia… mert kétségtelenül működött. Nem nehéz kitalálni, hogy a görög mitológiai alak ihletett meg – Hermész, az Istenek Hírnöke, aki bejáratos a holtak birodalmába, hozza-viszi a híreket, a kereskedők, a szép beszéd, a kópéság védnöke. No meg ott van Hermész Triszmegisztosz nagy tudású egyiptomi alakja is, az alkímia szülőatyjáé…
Egy ideig megvoltam ezzel a címmel, faltam a titkos tanításokat, keleti bölcseleteket, és közben rájöttem, hogy a gazdaboltot is Hermes-nek nevezik… Az emberiség ezalatt leképezte a vírusokat a virtuális térbe, és a netes marketing szolgálatába állította a spam-levelet. Egyre több jött a postaládámba, és akkoriban szűrés még nem létezett. Címet kellett cserélnem. Azt találtam ki, hogy kitoldom még egy ‘s’ betűvel az azonosítóm elejét – hermess lett belőle, a ‘message’ szó rövidítésére utalva.
Mert valahogy azonosultam Hermész hírnöki szerepével, aki lassan már nem csak a híreket, hanem az összegyűjtött tudást is kezdte tovább adni. Egyszer rám szólt valaki – vedd már észre, másokkal is meg kell osztanod a felismeréseidet, akiknek szükségük lehet rájuk, mert így csak a barátnőidet fogod traktálni velük. Hát, így kezdődött…
Így lettem Hermess, aki tanfolyamot tart, s akinek örömöt jelent megosztani másokkal az emberiség szellemi kincseit és saját felismeréseit. Továbbadni mindazt, amit már sikerült megérteni és elsajátítani a világ és az emberi kapcsolatok működéséről.
Teszem ezt annak reményében, hogy mindenki számára egy élhetőbb, kevésbé önző és boldogabb világ kialakulását – a tudatosság fejlődését segíthetem.
Agykontrollal kezdődött az ébredésem, és a Shy Univerzális Energia tanfolyam élesítette ki az érzékelésemet. Később külföldi munkámnak köszönhetően egy sokszintű, orosz parapszichológiai tanfolyamot végeztem el. Ez az Energoinformációs Iskola, amely a múlt századi orosz parapszichológia kutatásokban elért eredményeit kötötte össze nálam az ősi indiai forrásokkal – óriásit dobott rajtam. Sok mindent megértettem és megtapasztaltam, amit a jelenleg itthon elérhető tanításokból talán soha nem sikerült volna. Ezek mellett máig telíthetetlen az érdeklődésem a pszichológia, a személyiségfejlődés, a kommunikáció, és az önismeret iránt, amelyekben saját erőből komoly szintekig jutottam.
Folytatásként jött a teozófia, mert az emberi psziché magasabb szintjeinek működését tekintve ott találtam még eredetibb, tiszta forrásokra és magyarázatokra. Közel három évig voltam a Magyar Teozófiai Társulat tagja, és igen
sokat köszönhetek a teozófiának. Mégis kiléptem a társulatból, mert a fejlődésemben kihagyott lépcsőfokokat az önismeret útján kellett pótolnom. A különböző spirituális utak megfelelő választásáról és időszerűségéről további írásaimban találhatók igen fontos jelzések.
Kineziológiát tanultam Füléné Horesnyi Zsuzsától, amit a Hellinger terápiával együtt a leghasznosabb módszereknek tartok a lelki fejlődésben, és beletanultam a Kapcsolatteremtő gyógyításba és Mátrixenergetikába is.
Végül mindenek összefoglalójaként találkoztam Ken Wilber Integrál-pszichológiájával, amelynek köszönhetően megtaláltam a saját helyemet, de helyükre kerültek a világ dolgai, és a számtalan ezoterikus irányzat is. A tudatosság különböző szintjei felismerhetővé váltak – láttam már, hogy milyen utat jártam be, és nagyjából mi vár még rám, meddig juthatok el ez életemben. Jelenleg az Integrál Akadémia hallgatója vagyok, integrál szemléletű tréningeket és tanfolyamokat tartok.
Amit elmondok az előadásokon és megmutatok a tréningeken – az több-kevesebb gyakorlással mindenki elsajátíthatja. Nem kellenek hozzá született extraszenzorális képességek, mint ahogyan nekem sem voltak – ezek kifejleszthetők, ha valaki a fejlődésében idáig elérkezett. Tisztelem mások hitét, azonban a túlságosan misztikus tanítások távol állnak tőlem. Én a megértés ösvényét járom, ebben a felfogásban adom tovább mindazt, amit tudok és megtapasztaltam. Ahol jelenleg tartok – ami és aki vagyok a Szeretetben, Bölcsességben és Akaratban – a tudatom befogadó, megkülönböztető, és cselekvőképességében.
Holnapra még többek lehetünk, leszünk – Veled együtt! Ez a fejlődés iránti törekvés a lehető lejfontosabb érték az életünkben.
Szeretettel várom a találkozásunkat!
B. Kovács Zoltán – Hermess





