IntegGral Önismeret - B Kovács Zoltán

Expandmenu Shrunk


  • Tag Archives védekezés
  • "Önismereti játszma" a visszatükrözéssel


    Arra a jelenségre reagálva írtam a Szembefordított Tükrök c. írást, amikor valaki ír egy hozzászólást egy összefüggésről, vagy bármiről, amit érdemesnek talál megosztani, s abban valami olyasmit állít, ami nagyon megérint valakiben bizonyos belső tartalmakat, amelyeket védelmezni kezd. Nem neki lett konkrétan ugyan címezve az írás, az érintett ezt mégis úgy érzi és magára veszi, mert ami nem egyezik az ő azonosulásaival – támadást jelent az egója ellen.


    Ugyanez megtörténhet a személyes kapcsolatokban, amikor a másik a viselkedésével, a pszichikai és fizikai összességével valami olyasmit képvisel, ami irritál, nem ad visszacsatoló igazolást a saját „igazságaimra”, vagy sérülést érint bennem. Az azonosulásokból és kudarcélményekből különböző szinteken összeálló „saját igazság”, azonosulás, kondicionáltság nagyon sokféle lehet – világkép, értékrend, elmélet, önkép, szerzett minták, hozott jellemvonások és főleg a tudatalattiba nyomott sérülések, kudarcélmények.


    Találkozik tehát írásban, vagy élő diskurzusban két álláspont egymással, amikor a két egó megérinti egymást. Ha nagyon nagy a szintkülönbség, vagy nagyon ismeretlen a szembejövő vélemény területe – nem nagyon érint meg, simán elsiklok fölötte. Ekkor az sem valószínű, hogy sérülések lennének bennem ezzel kapcsolatban, mert már korábban is rámozdultak volna a témára, így nem lenne annyira ismeretlen a terület. Az is meglehet, hogy éppenséggel most jött el az ideje a találkozásnak, először találkozunk – és még hárítok, nem fér bele a tudatosságomba. Más a helyzet azonban a megközelítően hasonló szintű álláspontok ütközésekor, vagy a belülről kontrollálatlanul kikiabáló stresszlenyomatok érintettsége esetében.


    Az így jelentkező külső-belső ütközést (kognitív disszonanciát, diszharmóniát) valahogyan fel kell oldani, mert baromian zavaró tud lenni és viszi az energiát. Jellemző, hogy általában olyan dolgokon szoktunk így fennakadni, ami még nem fér bele a világképünkbe/önismeretünkbe, de már érdeklődünk iránta, érinti az életvitelünket, csak még nem került igazán a helyére. Vagy régi mumus –  nincs még feldolgozva és beintegrálva. Ellenkező esetben nem érintene zavaróan, ismerős lenne, mert már túl vagyunk rajta. Elég ritkán van az, amikor annyira egyenértékű két “igazság” (pl. a fény részecske és hullám természete) találkozik egymással, hogy csak egy magasabb szempontból/dimenzióból lehet a kettőt egybevarrni. A személyes kapcsolatokban sokkal általánosabb, hogy az egyik álláspont kissé tágabb, átfogóbb, a másik pedig belefér, része lehet annak. Míg fordítva nem.


    A feloldáshoz a két ütköző álláspontot általában közelíteni szoktuk egymáshoz, vagy ha nem megy – az egyiket elvetni. De mindig könnyebb a másikét elvetni, egyszerűbb a másét hamisnak mondani. Ez az ego önvédő, energiamegőrző mechanizmusából következik. Minél fejletlenebb a személyiség, annál feltörhetetlenebb az egója, annál vehemensebben védelmezi a saját tudatszintjéhez illő „igazát”.


    Kidobni valami régit – mindig energiaveszteség, és befogadni az újat – újabb energiabefektetés. Azért olyan nehéz elengedni a régit, mert megérteni annak idején is komoly energiabefektetésbe került. A kettő összeadódva még nagyobb energiaszükségletet jelent az újjal, a szokatlannal való szembesülés pillanatában. Ha a fejlődésemben elértem egy magasabb rendű, átfogóbb igazság felismeréséhez – lesz elég energiám a beépítéshez. Egy bizonyos szint fölött, amikor az intuíció tudatos használata gyakorlattá válik,  rá lehet érezni a magasabb igazságra, mert jön vele valamiféle kellemes felismerés érzés is, ami energiát szabadít fel. Kárpótol a régi elengedésére, a megértésre, és a „lecserélésre” szánt energiáért. Ha pedig szűkebb a szembejövő álláspont, akkor nagyon hamar be tudom építeni a sajátomba, megnyugvással jár, esetleg még nyerhető is belőle valamilyen addig észre nem vett igazságmorzsa… Hacsak nem túl egós valaki, és nem ragaszkodik mereven a saját, addig jól működő paneljeihez. A kettő között viszont van egy nagyon kellemetlen szakasz – a kételkedés, ami folyamatos energiavesztést jelent. De erről most nem szól az írás.


    – A legprimitívebb megoldás, ha megpróbálom kizárni az újat a világomból, hárítom, nem is veszek róla tudomást – fül, szem, száj befogva, vagy még egyszerűbben – fej a homokba. Mint az utcazajt, amikor „kikapcsolom” magamban, hogy ne zavarjon. Mint amikor egy gyengén értett nyelv hallgatása közben egyszer csak lekapcsol az agyam az értelmezésről. Van olyan is, hogy önvédelemből simán kinevetem az új ismeretet kínomban, amit annak közvetítője rendszerint magára vesz. Öreg hiba, ha a kommunikációm még rá is játszik erre. A megismerés rendszerint nevetéssel kezdődik, csak később lesz belőle szenvedés, majd megértés és elfogadás. Ekkor még nincs elég energiám a változáshoz, változtatáshoz, szintugráshoz.


    – Szerencsés, ha magamba nézek, megvizsgálom az „én igazságomat”, összemérem a beköszönővel, és ha az átfogóbb – megértem, helyére teszem és befogadom az újat. Változtatok az álláspontomon, így tudatosan gyarapodok általa. Ekkor a tükörképben megláttam a hiányosságomat/ tudatlanságomat és önismeretet gyakorolva felülkerekedtem rajta. Lehet, hogy írok egy köszönő levelet az írásért, vagy szót adok neki, de lehet, hogy csak magamban örülök, és senki nem tud róla.


    – Vagy tudomásul veszem, hogy a szembejövő álláspont általam már eGaming Review reported the online sportsbetting and best-casinos-online.info offering can make its debut on March. átélt, meghaladott, ezért nem foglalkozom vele, ráhagyom a másikra, neki még dolga van vele. Előfordul, hogy mégis elkezdem védelmezni a saját álláspontomat, mert ha biztosan tudom, hogy az enyém a tágasabb, talán a másik is hasznát veszi. Ha van remény a másik “hozzátágulására”. De ilyenkor is tudatosan közelebb kell hozni a két álláspontot, mert a különbözőségük miatti zavar nem csökken magától. Mindig csak a “szűkebb tudat nyelvén” történhet a kommunikáció.


    Ha az előbbi három eset nem áll fent, és a tudatossági szint egyik fél részéről sem tart a megértés és/vagy elfogadás szándékos gyakorlásának fokán (ezek sorrendisége személyiségtípusonként változhat), és az egók által védelmezett álláspontok győzködik egymást – akkor jöhetnek létre vég nélküli, energiapazarló viták és játszmák, még az önismeretet már tudatosan gyakorlók között is.


    Rendszerint akkor van baj, ha az én álláspontom a szűkebb, vagy sérülés van bennem az ellenvéleménnyel kapcsolatban és az egóm emiatt kisebbedik, energiát veszít. Ez ellen akaratlanul védekezni általában úgy szokás,  hogy kitámadok, a másikat megkritizálom, ledegradálom, lehúzom, lekicsinyítem a saját energiaszintemre. Támadó játszmával kerülöm el az energiaveszteséget.


    Ezt neveztem “visszatükrözésnek”, amikor a saját tükörképem vizsgálata helyett veszek egy másik tükröt, és pajzsként használva verem vissza vele a felém áramló tágabb ismeretet, amitől rosszul érzem magam. Mondjuk megvádolom a másikat, hogy állandóan okoskodik… ami lehet akár igaz is, de a lényegen nem változtat. Hozzácsapódik egy félrevivő információ a kiinduló tükörképhez, a másik is megérintődik, a lényeg pedig elvész. Miközben mindketten rendületlenül tartjuk  a saját tükröző pajzsunkat, csakhogy ne kellejen szembenézni valami újjal, ami változásra késztet…


    Lehet egészen durva kitámadással, kötözködéssel is védekezni, mert a támadás a legjobb védekezés. Ezt rendszerint a dominánsabb, kolerikus vezér típusok szokták alkalmazni. Ekkor jönnek a támadó hangon írt levelek, hiszen indulatok munkálnak az írásuk közben, vagy a vádaskodó hangvételű veszekedések. Vigyázat! Tegyünk különbséget a szenvtelen hangú, további kérdéseket feltevő, tisztázó jellegű, vagy éppen hogy tárgyilagos hangvételű, még tágabb álláspontot közvetítő véleményekkel. Ezekben nem szokott indulat lenni, mert nem védekezésből születtek, hanem kíváncsiságból, vagy jóindulatú felvilágosításból. A szándék, az indíték tudatos volta, avagy tudatlansága a gyökere mindennek!


    Mindez tökéletesen kimeríti a játszmázás egyik kategóriájának fogalmát – amikor az egóm kisebbedik egy szituációban, és szeretném elkerülni az energiavesztést, akkor öntudatlan kitámadásból szerzett energiával hozom helyre a romló tudatállapotomat.  Itt jön be a nagy álcázás, amikor jellemző módon azzal vádolom a számomra elfogadhatatlan “igazság” képviselőjét, hogy ő játszmázik velem és manipulálni próbál (lehet, hogy tényleg úgy érzem kellő önismeret híján) – amit végül is éppen én magam követek el vele szemben a saját egóm védelmezésével.



    És ha a másik tárgyilagos hangon megpróbál erre rávilágítani, azt az egóm elleni, mindenki által látható támadásnak kiáltom ki. Azt mondom, hogy biztosan az általam felé tartott tükörképtől ideges, ezért kötözködik velem… Rávetítem a saját frusztrációmat, kívülre helyezem magamból, mert így másra lehet haragudni, kevesebb energia kell a belső disszonancia feloldásához. Az önigazolás így meg van oldva… “Visszatükrözéssel” voltam elfoglalva önvizsgálat helyett. A saját tükörképemet vetítettem vissza – “az úgy kezdődött, hogy a másik visszaütött…”


  • Szembefordított Tükrök

    … mint a játszmázás egyik formája


    Mintha valami baj lenne a tükrözés valódi értelmezésével… Úgy értem, ha már tisztában vagyunk a fogalmakkal, de megvalósítani még nem annyira sikerül. Ugyanakkor embertársainkat megvádoljuk vele,  így a játszmázás eszközévé válik, ha ezzel vagdalkozunk.


    Mondjuk, vitába keveredek valakivel, és mélyen negatívan megérint valamilyen megnyilvánulása. Ekkor a helyett, hogy megkeresném magamban a rossz érzéseim okát, védekezésképpen rávetítem azokat másokra – a nekem tükrözőt vádolom meg azzal, hogy őt a saját hibája idegesíti, amit bennem lát, ezért vitatkozik, játszmázik velem. Úgy próbálom helyreállítani a tükörkép zavaró érintésétől bekövetkezett energiahiányos állapotomat, hogy átfordítom a folyamatot. És ezzel el is veszítettem annak a lehetőségét, hogy a saját tudatalattimban megbúvó sérüléseket, hibás mintákat észrevegyem a bejövő tükörképből.


    Sokszor előfordul ez az önismeret kezdeti szakaszaiban tartókkal, például blogolás közben kialakuló nézeteltérések során, amikor önmaguk hibás reakcióját védve visszatükröznek (vetítenek) a másiknak. Ugyanez tapasztalható  komolynak vélt ezoterikus műveltséggel rendelkező társak, ismerősök között a kapcsolattartás során – a tükrözést a fejlődésben hasznos önismereti eszköz helyett, hogy meglássuk a másikban saját hiányosságainkat, fegyverként vetik be egymás ellen. Megfordítva a lehetőséget, önmegismerés helyett védekezésre/támadásra használják szándékosan, vagy öntudatlanul a visszatükrözést. Ez az, aminek semmi értelme nincs, ami kölcsönös hárítás, elbeszélés egymás mellett a vitában, és soha semmilyen eredmény még nem született belőle.


    Ugyanis az egymással pajzsként szembe fordított tükrök végtelen mélységben tükrözik oda-vissza magát, az elindító online casino Hibás Reakciót, amihez aztán a „játszótárs” hibái is hozzávegyülnek. De nem érnek el a tükröket tartókig egyik oldalon sem, senki nem tanul belőle semmit. Önismeret szempontjából körülbelül annyi lesz az eredménye, mint az önkielégítésnek a gyereknemzésben. Végül is ez nem más, mint visszacsúszás az önismeret gyakorlásának szintjeiről az öntudatlan játszmázásba.


    A pszichológia ugyanezt a másik oldalról kivetítésnek hívja, ez is oda-vissza működik – a paciens rávetíti a saját zavart képzeteit, meggyőződéseit, belső állapotait a pszichológusra, vagy másokra, és azzal vádolja embertársait, ami éppen hogy a saját zavara, hiányossága, elégedetlensége. A pszichológus aztán akarva-akaratlanul – terápiás célból tudatosan, vagy öntudatlanul belecsúszva – időnként visszavetíti (áttétel) azt a paciensre.


    Ha két ilyen kivetítős, visszatükrözős egós ember játszadozik egymással, a vitának csak akkor szakad vége, ha az egyik teljesen kimerül, vagy felülkerekedik a másikon. Néha talán önmagán, ha a játszmát felismerve kilép belőle. Általában mindig a hangosabbnak, a dominánsabbnak van „igaza”, vagy a „szűkebb” keresztmetszet (tudat) győzedelmeskedik időlegesen, pontosan azért, mert kevésbé tud elfogadó lenni, vehemensebben védelmezi az „igazát”.


    További írásokat találsz erről az Önismeret kategóriában