IntegGral Önismeret - B Kovács Zoltán

Expandmenu Shrunk


Vipassana meditáció

Buddha eredeti módszere a megvilágosodáshoz – jó szívvel ajánlom minden elkötelezett spirituális gyakorlónak! Saját élményű tapasztalásaimról és gondolataimról olvashattok itt a Vipassana-val kapcsolatban.

Vipassana elvonulást évente több ízben is szerveznek nálunk és szerte Európában, nagyon sikeres, kezd széles körben népszerűvé válni. A mostanit Salgótarjánban, a korábbi úttörőtábor területén megrendezték meg – szerzetesi, kolostori mikroklímát és napirendet imitálva a résztvevők számára. Ami azt jelenti, hogy regisztráció után leadtuk a kocsikulcsokat, telefonjainkat, személyes tárgyainkat, könyveket, jegyzeteket, majd fogadalmat tettünk, hogy 9 napig csendet tartunk – se szóban, se testbeszéddel, se érintéssel, se egymásra nézéssel nem kommunikálunk ez alatt, és betartjuk a napirendet. Étkezés: vega reggeli és ebéd, vacsora nincs, csak egy délutáni fél banán+egy szilva és tea.

2013-09-07 16.16.18

Kb. százan vettünk részt (!), fele arányban nők és férfiak, teljesen elkülönítve egymástól (csak a meditációs teremben voltunk együtt, de ott már amúgy is mindenki csukott szemmel ült). Hajnali 4-kor keltünk és este 21-kor feküdtünk, ez alatt napi 10-12 órát meditáltunk, figyeltünk befelé a testérzeteinkre egy férfi és egy női tanító felügyeletében, akikkel konzultálni lehetett. Csak a menedzserekkel volt szabad még beszélnünk, ha valakinek valamilyen komolyabb baja támadt. Meglepő módon mindössze ketten futamodtak meg a szigorú keretek közül – ha kilépsz a tábor területéről, már nem folytathatod a gyakorlatot – pedig az elején sokkal többre számítottam. Még nagyobb meglepetés volt számomra, hogy egy nyugdíjas sofőrrel és egy gyakorló pincérrel laktam együtt egy bungalóban (tényleg megindult valami változás?), amely foglalkozásúakra egyébként nem jellemző, hogy ilyen elkötelezettségű gyakorlást bevállaljanak. Minden elismerésem és tiszteletem az övék, hogy végig maradtak! A díjazás utólagos és adomány jellegű, ami lehetővé teszi a következő tábor megszervezését.

A vipassana módszer (jelentése – úgy látni a dolgokat, ahogyan vannak) a djnána (gondolatorientált, elkülönülő) ösvényhez tartozik és végig a koncentrációra, kontemplációra, a testérzetek semleges figyelésére épül, majd a legutolsó napon egyensúlyoz ki egy metta-meditációval (ez már kapcsolódó, bhakti jellegű), amikor a meditáló áldást küld minden érző lénynek, és megosztja velük a békét és harmóniát, amit önmagában elért. A hagyományok szerint ez a technika az, amivel Buddha egy fa alatt megvilágosodott, és 2500 éve változatlan formában tanítják, mestertől mesterig továbbadva. Az eredeti Théraváda (Gyémánt Út) buddhista irányzat gyakorlata, ami egy kissé „materialista-ateista” színezetű számomra, mivel semmilyen vallási ceremóniát nem ismer el, nem tartalmazza az „egyéni lélek” fogalmát sem, csak az egyetemes Tudatba való visszaolvadást vallja, amikor az embernek sikerül megállítania saját karmája kerekét.

BuddhaBuddha tanítása szerint a karmát a testérzetek szintjén jelentkező kellemetlen, vagy kellemes érzések, és a belőlük következő, a már megtapasztalt dolgok iránti elutasítás, vagy sóvárgás idézi elő. Ez állandósuló közérzetben – ingerültségben és elégedetlenségben, vagyis szenvedésben jelentkezik az ember tudatában (kezdetben inkább a tudattalanjában, hiszen észre sem veszi azt). Ha az így bevésődött, és állandó elégedetlenséggel vagy sóvárgással hal meg valaki, az törvényszerűen hasonló hajlamokkal (szankárákkal) járó újjászületést és további kielégületlen szenvedést eredményez… Maga az elutasítás és a sóvárgás az újjászületés oka. A védikus jóga hagyományokban már korábban is szerepelt az elutasítás és a ragaszkodás tiltása, de csak az érzések szintjén, amelyektől fejletlen tudattal rendszerint nem lehetséges megszabadulni. Buddha ismerte fel, hogy még mélyebbre, a testérzetek szintjére kell menni ahhoz, hogy ezt az önmagát fenntartó körforgást meg lehessen szakítani. Ha a kellemes és kellemetlen testérzeteket és a belőlük előálló érzéseket úgy tudjuk észrevenni, majd viszonyulni hozzájuk, hogy közben semlegesek maradunk irántuk – az megszünteti az újabb hasonló szankárák keletkezését és elszaporodását, így a régebbiek felszínre jöhetnek és kiszellőznek a tudatból. Ezt a semleges megfigyelést nevezik a buddhisták tudattisztításnak.

Így hát Buddha volt az első kvantumfizikus, aki felfedezte a virtuális CT-t, mint később látni fogjuk, és valószínűleg az első materialista filozófus címére is pályázhatna… :-) Ugyanis a vipassana meditációban a test állandó vizsgálata, szkennelése folyik a fejtetőtől a lábujjakig és vissza, előbb a felszínen, majd belülről is – keresve és figyelve ez által a különböző keletkező és elmúló testérzeteket. Minél több fájdalmat, illetve kellemes érzetet találsz magadban – ha képes vagy érzésekkel nem reagálni rájuk, csupán megfigyelni őket – annál több szankárától lehet megszabadulni, ami által tisztul a tudat, régen elfojtott érzelmi komplexusok, sőt karmikus hajlamok jöhetnek felszínre és oldódhatnak ki (íme, az aszketizmus lényege!). Nincs értelme ragaszkodni a kellemes érzetekhez, vagy elutasítani a kellemetleneket, nincs értelme azonosulni a vágytesttel vagy fájdalomtesttel (E.Tolle is innen koppintott?), mert az Univerzumban a megnyilvánulás szintjein (vagyis a test és a psziché együttes síkján) minden folyamatosan keletkezik és elmúlik – állandó változásban van („anicca” páli nyelven).

Minden apró hullámokból áll (ma ugyanezt mondja a kvantumfizika), amelyek folyamatosan keletkeznek és összeomlanak, maga az emberi test és minden más élő és élettelen forma is – ahogyan megszületett/létrejött, úgy törvényszerűen elkopik, feloszlik, meghal. Ennek tudata és a megőrzéshez való ragaszkodás – szenvedést szül. Ezeket az apró vibráló hullámokat a testben huzamosabb meditáció után nagyon kellemes érzetként lehet tapasztalni, de hozzájuk sem szabad ragaszkodnunk, mert a hiányuk kimozdít a középpontból, amikor éppen nem vagyunk képesek érzékelni őket, és ez sóvárgást, majd ugyancsak szenvedést okoz… Akkor képes valaki jóindulatú, kedves és szeretetteljes lenni, békésen és együttérzéssel viszonyulni embertársaihoz, ha nincs benne sem elutasítás, sem sóvárgás semmilyen szinten senki és semmi iránt. Így nem a szenvedésben, hanem boldogságban – a megszabadulásban lesz része, nem születik emberi testbe többé. Ha jobban belegondolunk, egy szinttel feljebb, a testérzetekből keletkező érzések, és a mentális eredetű emlékek révén visszacsatolódó érzelmi érzések keveredésében rejlik minden játszmázás, hatalomvágy, háborúskodás és ész nélküli, mértéktelen fogyasztás oka, amivel oly sikeresen megkeserítjük egymás életét és tönkretesszük a Földet.

Szubjektív véleményem, hogy a meditációs alapelvek leírása csont nélkül igaznak és működőképesnek tűnik, és valóban hatékony eszköz a belső elégedetlenség megszüntetéséhez. Azonban a théraváda kozmológiából számomra nagyon hiányzik a szentséggel, a vezetettséggel, az állandó Egyéni Lélekkel való azonosulás fázisa, mert a monád (tudatszikra) jelenlétét a megnyilvánult világ és a Tudati/Szellemi világ közötti köztes dimenzióban az eredeti buddhista tanítások nem ismerik el. Pedig a védikus hagyományok és majd mindegyik világvallás, ezért az integrálpszichológia is elfogadja és hirdeti a lelki szint megtapasztalását. Nem bhakti ösvény, nincs benne azonosulás az istenalakokkal és isteni minőségekkel, ezért inkább a megértésre, ateista elhatárolódásra épít. Ebből következően az egész emberi megszületés valahogyan automatikusan önmagáért való benne, amiből mielőbb meg kell szabadulni a karma kerekének megállítása által. Az emberi létforma keletkezése így értelmét veszíti – mi végre teremtetett, vagy teremtődött az ember éppen ilyenre, hogy szenvedésre és vágyakozásra legyen képes? Téves „gyári széria” lenne? A transzcendencia iránti vágy, a lélekkel való újraegyesülés vágya szerintem nem múlandó, sőt ez az egyesülési vágy nyilvánul meg alacsonyabb szinten a férfi-női energiák vonzásában is. Végső soron folyton törekedni valami egyéni kiteljesedésre, majd ebből valami még magasztosabbra, maradandóbbra és békésebbre, és végül visszaolvadni az Egységbe – ez a fejlődés motorja is egyben. Ilyen értelemben az egyéni (és kollektív) emberi tudat fejlődési, kiteljesedési fogalma/lehetősége valahogy hiányzik az eredeti buddhista világképből, ami talán azért van, mert a korabeli körülmények között a tömeges egyéni önmegvalósítás/kiteljesedés a fizikai világban kivitelezhetetlen lett volna. Szerintem ezzel magyarázható a keleti technikák ego-feloldó, a vágyakat, félelmeket semlegesítő mivolta, amelyeket kizárólagosan követni a mai nyugati világban eléggé disszonáns lenne, sőt életcél hasadást és krízist kiváltó is lehet. Bár kétségtelen, hogy ezzel a technikával az egyes személyek még életükben elérhetik az örömteli, szeretetteljes állapotot, de ez igen elkötelezett életmódváltással, kolostori, szerzetesi életvitellel és elkülönüléssel jár végleges eredménnyel. De mindenképpen üdvözítő és üdvözlendő a vipassána elsajátítása és más technikákkal való együttes alkalmazása, mert komoly haladáshoz, személyes tudatfejlődési eredményekhez segít hozzá .

Most pedig a személyes élményeimről… A második és a hetedik napon voltam krízisben, amikor úgy éreztem, hogy hazamegyek, nem bírom tovább. Az előbbi a testem fájdalma, utóbbi az elmém szétesése miatti félelemből következett, de hála Istennek, vagy az örök Tudatnak – nem tettem. A lelki vívódásaimról nem írok itt, de a tapasztalataimat meg kell osztanom, hogy mások is kedvet kapjanak e nagyszerű gyakorlathoz.

Anapána – az előkészítés. Előbb két napig csak a levegő áramlását figyeltük az orrnyílásunkra koncentrálva, de úgy, hogy gondolatban ne kalandozzunk el. A harmadik napon a figyelés leszűkült a felsőajak orr alatti részére, s ez által a tudati koncentráció még élesebbé vált. Ez a koncentráció fejlesztését szolgáló, a vipassánát előkészítő „anapána” meditáció volt talán a leghasznosabb, de egyben a legnehezebb is számomra, a többi feladat szinte túl gyorsan is sikerült, ami miatt türelmetlen voltam… Negyedik napon kezdődött a testfigyelés, a vipassana maga, amikorra már elkalandozás nélkül több percig képesek voltunk koncentrálni egy adott testrészre.

Képek, érzések és gondolatok keverednek általában ellenőrizetlenül a tudatunkban. A gondolatra figyelni és megtartani egyet – nehéz ám, valamely kulcsszó ismételgetésével talán könnyebb, de ez is kerülendő, mert a változás jelenlétének szükséges tudatosulnia. Könnyebb egy érzést figyelni gondolat nélkül és hozzá megtartani egy képet, vagy fordítva – nálam legalább is. Érdekes, hogy a gondolatszűrés már elég jól ment a végére, de a képektől is megszabadulni valószínűleg csak a nirvána közeli állapotban lehet. Semleges képnek az orrom alatti részt képzeltem magam elé, és amíg ezt sikerült megtartanom, a belső hangon fejemben megszólaló gondolatok is egyre gyérebben jöttek a kép mögötti csatornákon, miközben az érzetekre figyeltem az orromban (levegő érintése, iránya, szárazság, hideg-meleg, stb). Vélem, hogy elértem a két-hárompercnyi, vagy még hosszabb gondolatmentességet, de persze senki nem mérte az időt mellettem. Tudatom elképesztően kiélesedett: a harmadik napon pihenés közben azon kaptam magamat, hogy sorolgatom az általános iskolai és egyetemista diáktársaim és tanáraim rég elfelejtett névsorát, hihetetlenül tiszta és éles lett minden érzékelésem. Halottam a rugók pattogását a matracban, miközben alig észrevehetően lélegeztem elalváskor, olyan illatokat és ízeket fedeztem fel, amelyekről nem is tudtam korábban. Álmot nem sokat láttam, de azt amolyan HD minőségben…

Úgy 120×120 cm nagyságú polifoam kockákon üldögéltünk – mindegy volt hogyan, de a napi háromszori csoportos meditáción egy órányi mozdulatlanság kötelező volt a felvett pozícióban, amit tetszőlegesen válaszhattunk. Háttámasz nélkül két variáció kivitelezhető – vagy magas párnákon ülsz lovagló ülésben, lábfejeket hátrafelé magad alá húzva, esetleg két oldalra szétfeszítve, vagy minél közelebb ülsz a földhöz, keresztbe tett lábakkal, és a térdeket két oldalról alátámasztod kissé valamivel (lásd a képen). Ez egyébként a klasszikus jógaülés, aminél célszerűbbet lehetetlen kitalálni… Csak hát elég hosszú lábakkal és lapos hassal kell rendelkezni hozzá, hogy a lábfejeket keresztben fel tudd tenni a másik láb vádlijára (a keresztbe font kezekhez hasonlóan, de ez itt csak hasonlat, a kezek egyébként a térdeken nyugszanak nyitott tenyérrel fölfelé, vagy mudrát alkotva). Amikor a csípőízületek már eléggé kilazultak és a térdek már a földhöz érnek – többé már nem szükséges az alátámasztásuk, ami a tíz nap alatt nem biztos hogy elérhető, ezért célszerű a térdalátámasztáshoz eszközöket vinni és használni, mert nem ennek elérése az elsődleges cél.

Tapasztalataim szerint, ha csak félig keresztbe fontak a lábak (török ülés), és bármelyik lábszár külső oldala ránehezedik a másik láb keresztben aláhúzott lábfej részére (belülről a lábboltozatra), és/vagy a másik láb sarokrészére az ellenkező oldalon – annak 20 percen belül mozdíthatatlan lábszár zsibbadás lesz a következménye. Eleinte nem is érzed, hogy nyom, később meg nem érted, hogy mitől zsibbadt el, hiszen nem is fájt előtte… Én ülésenként váltogattam néha a pozíciót, de jógaülésben végül is jobban bírtam, de csak lábszárváltogatással eleinte. Csak a legvégén jöttem rá egy ‘rövidlábúaknak’ is kivitelezhető „fél-jógaülés receptre”, amit most hosszú lenne leírni, de csoportozáson megmutatok majd. És még egy hasznos tanács – nekem roppant zavaró volt a fakultatív ülés, amikor választás szerint a hálóhelyen, vagy a nagyteremben lehetett önállóan meditálni, ilyenkor állandó jövés-menés, ajtónyitogatás, zizegés volt. Erre az esetre nagyon jó füldugót vinni és betenni, én szerencsére kikönyörögtem és kaptam egy párat a szervezőktől.

2013-09-07 16.13.00


Itt ültem 10 napig

A hátfájásokkal bajlódtam legtöbbet. Jó sok szankarám szállhatott el, amint semlegességet gyakorolva figyeltem, hogyan fáj minden izom a hátamban… :-) Aztán lassan kezdtem rájönni a módszer nyitjára – ha a fájdalmat figyelem, az felerősödik. Ha a fájdalmas rész „mellé figyelek”, a közelében lévő testrészre, ahol elviselhetőbb a fájdalom, és ha váltogatom a kettőt, illetve a többi testrészt ugyanolyan figyelemmel szkennelem – akkor a fájdalom elhalványul, a különböző intenzitású pontok mintegy összeolvadnak, közömbösítik egymást.  Később, amikor a kellemes vibráló érzések is megjelentek mindenütt a testemben, még könnyebb volt a fájdalmat elmulasztani, mert még nagyobb volt a különbség a két érzet között, vagyis inkább eltolódott a kellemesebb érzetek felé. Csak a megfelelő semlegességet kell megtartani egyikkel és másikkal szemben is!

 

2013-09-07 16.12.33

A meditációs terem

A folyamatos és tudatos külső-belső „figyelem-masszázs” következtében lassan minden sejted feltöltődik, kellemesen zsibog, bizsereg belül minden, majd szétvet az energia… Úgy éreztem magam, mint egy atombomba, aludni sem akarózott, amolyan lebegős félálomban úsztam éjjel-nappal, hihetetlenül kiélesedett tudattal a fejemben. Ezt a kellemes bizsergést a testben szabad energiaáramlásnak nevezi a technika, tulajdonképpen ennek létrehozása és semleges megőrzése a cél. Amit éreztem belül, az szerintem a tudati/univerzális energia hatása volt, nem prána energia. A prána lassúbb és nagyobb hullámokban érzékelhető, de feltehetően az is benne volt, mert kizárni, leállítani nem lehet, csak most másra figyeltünk.

A nyolcadik napon sikerült egy teljes órát fájdalommentesen és mozdulatlanul végigülni. Nagy győzelem volt önmagam felett! Ha ugyanezt (már gyakorlottan) képessé válik valaki a hétköznapjaiban is megvalósítani a programozottan felbukkanó érzéseivel szemben – úgy a középpontjába kerül, kiegyensúlyozottá válik. Már nem az elutasításai és vágyai ráncigálják, hanem képes koncentráltan az intuíciójára figyelni, lelke szerint való döntéseket hozni és saját útjára találni. Ez a célja a gyakorlatnak.

Aztán a 9. napon hirtelen elindult egy felfelé tartó áramlás az alsó csakráimból, felváltva az elsőből, harmadikból, másodikból, legvégén a szív és torok környékéről. Néha kellemes, néha szorító érzéssel járt, ezt is csak figyeltem rácsodálkozva, olyan váratlanul jött… Anicca! Végül egy napi áramlás után magától megállapodott és megszűnt. Nagyon könnyűnek éreztem magamat és alig fértem el a bőrömben… kezdett nagyon terhes lenni az elzártság, cselekedni vágytam és megosztani az élményeimet.

Utolsó 10. napon, reggel 9-tól oldották fel a nemes csend tartását, és megtanították a metta meditációt. Amint írtam az elején, ebben már kapcsolódás és áldásosztás volt, önmagunk megosztása a világgal a prána energiák segítségével, ahogyan egy energiaérzékelő, szívcsakra-nyitogató tréningen általában kapcsolódni szoktunk egymáshoz. Igen-igen felemelő és emlékezetes érzés marad. Igazat megvallva, a bizsergető energiaérzetek nálam már a második napon jelentkeztek, és sokszor már az előző napon azokat a dolgokat csináltam önmagamtól, amiket csak a következő napon kaptunk feladatul gyakorolni. A tempó számomra kicsit lassú volt, gyorsabban is haladtam volna, de nem árulták el, mi a végcél, mire megy ki gyakorlás, ezért bizonytalan voltam, hogy helyes-e amit előreszaladva engedek magamban megtörténni. 

BuddhaHát, nagyjából ennyi! Barátnőmmel találkozva azt hallottam, hogy kisimult a bőröm és megváltozott az illatom is… 😉 Úgy érzem a koncentrációképességem és a munkabírásom megnőtt, az alvásigényem pedig valóban lecsökkent egy órával, ahogyan előre jelezték. Szívemből ajánlom minden haladó gyakorló-társamnak, hogy próbálja ki ezt az elvonulást és meditációs technikát. Van másfajta, kontempláló/azonosuló meditáció is más hagyományokban, ami személyenként változóan talán jobban megfelelhet. A vipassánát azonban vétek lenne kipróbálás nélkül kihagyni, olyannyira a középpontunkba képes hozni. Egyébként mindkettő szükséges: az elkülönülés és a kapcsolódás integrációja segíti az emberi tudat kiteljesedését és meghaladását leginkább. Ha Buddha újra megszületne, talán ő is tovább fejlesztené a technikát, és minden vallási mákony nélkül elfogadná az egyéni Lélek létezését, s annak letükröződéseként – a tudat nagyszerű fejlődési lehetőségét az emberi létformában.

Csakrakommunikáció, energiaérzékelés tréning után, ha valaki részese volt már nálam (de reiki, prána nadi tanfolyam után is), még könnyebben fog menni a vipassana, viszont minden más ideológiát, technikát félre kell tenni arra az időre, amíg vipassánázol, hogy a folyamat eredményes lehessen. Próbáld ki! Én is fogok ilyen gyakorlásokat tartani, de ahhoz, hogy valakinek az életébe beépüljön, a tíz napos tanfolyam feltétlenül szükséges! És még valami – további rendszeres gyakorlás, ami később egyenesen szükségletté válik! Nem teheti meg senki más helyettünk, pontosabban megteheti, de akkor ő fogja jól érezni magát tőle…:)


Nézd meg ezt a filmet itt alább, hogyan teszi boldogabbá a vipassana meditáció a börtönlakókat Indiában:

  Ülök és meditálok – szabadulás a börtönben

Kívánok Örömöt és Békét a szívednek, ami képessé tesz Szeretni!

 




%d blogger ezt szereti: